BIO

A művészetem nem más, mint a valóság torzítása a mondanivaló felé.
(Füzér Gábor)

Füzér Gábor

Füzér Gábor 1970-ben született a festők városában, Kaposvárott. A rajz szeretete már egészen kicsi korában nyilvánvalóvá vált. Kijelenthető, hogy iskolás éveiben azt a rajzversenyt nem nyerte meg, melyen nem indult el.
Egy alkalommal a Műcsarnokban Picasso képei között sétálva hasított belé a tudat, hogy ezt az utat kell járnia.

Nem sokkal később megvásárolta az első vásznait és elkezdett festeni . Ebben sokat segített Sörös József, a Kaposvári Egyetem egykori, festészet tanszék-vezetője. Rajta kívül nem tanult senkitől, mindig a saját útját járta. Elgondolásai, anyaghasználata gyakran szembe megy az akadémiai tanokkal.

Folyamatosan sok szeretetet és visszaigazolást kap a közönségétől és az önzetlen szakmabeliektől. Kiállításai megtöltik a galériák falait és látogatótereit. Rendszerint nagy érdeklődés övezi őket.

Képein egyfajta szürreális meseszerű képzelet jelenik meg, többnyire női alakokkal fűszerezve. Egyedi szimbólumrendszert használva gyakran feszeget kényes kérdéseket.

Jelenleg Magyarország fővárosában lelt otthonra. Budapesten készíti alkotásait.

„My art is nothing more than a distortion of reality to say what I want to say.
(Gabor Fuzer)

Gábor Füzér was born in 1970 in Kaposvár, the city of painters. His love of drawing was evident from a very early age. It can be said that during his school years he did not win the drawing competition in which he did not take part.
One day, while walking among Picasso’s paintings in the Kunsthalle, the realisation that this was the path he had to take dawned on him.

Soon after, he bought his first canvases and started painting, with a lot of help from József Sörös, the former head of the painting department at the University of Kaposvár. He learned from no one else, always going his own way. His ideas and use of materials often went against the academic teachings.

He constantly receives a lot of love and feedback from his audience and from selfless professionals. His exhibitions fill gallery walls and visiting rooms. They usually attract great interest.

His paintings display a kind of surreal fairytale-like imagination, mostly peppered with female figures. Using a unique system of symbols, he often tackles sensitive issues.

He is currently based in the capital of Hungary. He creates his works in Budapest.

.

Fotó: Tihanyi Károly

Fontosabb kiállítások
Major exhibitions

  • Toldi Galéria, Kaposvár (2011)
  • Corvin Művelődési Ház, Budapest (2011)
  • Festők városa, Kaposvár (2012)
  • Utcatárlat, Balatonmáriafürdő (2012)
  • Origó Ház, Pécs (2013)
  • Kodály Galéria, Kaposvár (2013)
  • Kormányhivatal, Kaposvár (2013)
  • Agora, Kaposvár (2013)
  • Puskin, Budapest (2014)
  • Művészeti Piknik, Tordas (2018)
  • Pesti Szabad Szalon, Budapest (2019)
  • Hegyvidéki Kulturális Szalon, Budapest (2022)
  • Polgár Centrum, Budapest (2022)
  • B17 Galéria, Budapest (2023)
  • Szentendrei Szabadtéri Tárlat, Szentendre (2023)
  • Magőrlő, Tiszaderzs (2023)

Tagság/membership:

  • Újpesti Művészek Társasága
  • Magyar Fotográfiai Egyesület

Contact